És csodálatos érzés emlékezni, hogy mit jelent a bolyongás. Beugrani a kocsiba egy péntek utolsó pillanataiban és elindulni a vízpart felé. Otthagyni a munkádat, a barátaidat és az életedet, és menni előre. Egy félelmetes vihar kellős közepén végigvezetni a parton, miközben egy apró fehér kutya alszik a hátsó ülésen, teljes bizalmat bizonyítva az elöl ülők iránt.

És szuper dolog másnap felébredni, észrevenni, hogy az eső elállt, és elmenni sétálni egyet. Mosolyogni a csinos lányra és a dilis kutyájára. Sós levegőt beszívni és mosolyogni. Ámulatba esni a hullámok láttán, amint megtörnek a homokban, erőteljesek és stabilak, bizakodóak.

És melengető dolog megfogni a kezét. Az életünk lehetőségein gondolkozni. Azokon a lehetőségeken, amik sokszor akkor bukkannak fel és ott, amikor és ahol legkevésbé számítasz rájuk. Mindent elmondó mosolyokat megosztani a másikkal, olyanokat, amik mellé nem szükségesek a szavak. Megérteni, elfogadni, biztonságban lenni. Nem aggódni a messzi jövő miatt, csak élvezni az adott pillanatot.

És jó észben tartani, hogy hol a helyed a világban. Hogy eltörpülj az óceán, a hegyek és az ég előtt. Észrevenni, hogy véges időt kaptál, és, hogy van az a szépség, ami jóval előtted itt volt már, és jóval utánad is itt lesz még. A felhőket és a szörföt és a fákat nem érdeklik a problémáid, és ezt a szempontot jó fejben tartani. Amid most van, ez a pillanat, ez az ami igazán számít. A hideg víz a lábujjaidon. A feleséged szemeinek színe. A só a levegőben. A dilis kutya és a véget nem érő kíváncsisága. A pillanatok, amikből összetevődik az életed – ezek azok az apró, értékes dolgok, amiket imádni kell. Ez a kulcs.

Aztán vége lesz, és hazamész. A barátaid továbbra is a barátaid lesznek. A munkád még mindig ott lesz, amikor visszatérsz. Az élet megy tovább akkor is, ha folyamatosan figyelsz és akkor is, ha nem. Adj időt magadnak a bolyongásra és élvezd a körülötted lévő szépséget.

Adj időt magadnak arra, hogy körbenézz az égre, az óceánra, a lányra és a kutyájára. Adj időt magadnak arra, hogy boldog légy.

Reklámok

[Shift]
Ujjak mozdulatlanok, pihennek, mint egy zongorista ujjai
az első kalapács által leütött akkord előtt
amikor a napok energiája felszabadul
az agyban, monitorhoz szokott szemek mögött
és gyorsan mozog, mint villám a fém felé és
a vidám, kalandozó ujjbegyek felé,
köröznek, mint apró csillagok, suhannak, mint a sirályok
amik a klaviatúra termikjén emelkednek fel.

[Shift]
A kreált szavak az agytól függnek –
az ujjak csak átadják a gondolatot, átadják;
a fiú nem tudja egyenesben kommentálni a tartalmat,
de a lány tudja, de hogy, de hogy!
A fiút lenyűgözi, amikor rájön, hogyan
dolgoznak az ujjai a lányon,
hogy érinti meg, ér hozzá, érinti meg
azokon a helyeken, amiktől a lány megőrül.

[Shift]
Amikor a könyvtár csendes, nulla kutató,
a fürge barna róka átugrik a lusta kutyán;
a lány elképzeli gyengéd látogatójának csókjait
miközben az ujjai a forrónedves mélységeit kutatják
puhán, amit aztán ő viszonoz
a fiú pedig nem tudja elképzelni, hogy
ezt a lányt másként is meg lehet érinteni,
mint ahogy neki szüksége van arra, hogy megérintse őt.

Befejezetlen

örül
néhány hibás kezdet után
megnövesztette a körmeit
ezért
a pillanatért
ezért
a képért
körberajzolja
újra és újra
a körvonalakat
próbálja a lila lakkot
várakozó helyekbe
kényszeríteni
utat jelöl ki
a libabőrnek
kapkodja a levegőt
bóklászik
gondolkozik
vajon hogy tud ennyi tinta
ennyire finomnak látszódni
finom, mert múló gondolat csupán
persze
persze
a sajátját akarja
hogy megérintsék
felfelé
sima bőrön végig
a ruhája olyan
mint egy ítélet
sajnálja
hogy nem tudja
és nem is fogja
de ha tudná
de nem tudja
és nem is fogja
de a kurva életbe
bárcsak tudná

Egy óda, amivel még tartozom.

Erős. Magabiztos, karakán, megmondóember. Mosolyog a világra, meghallgat mindenkit. Közben ő a legtörékenyebb ember, akivel valaha találkoztam. De csak otthon, egyedül. Esetleg kettesben. És akkor is csak titokban, nehogy nyűg legyen. Ha szeret, akkor nincsenek határok, a végsőkig elmegy. Döbbenetes emberismerő-készsége van. Az első pillanatban megmondja akárkiről, hogy érdemes-e időt tölteni vele, vagy sem. Okos. Furfangos. Érett. Egy egészen különleges egyéniség. Lehengerlő. Nagyon tudja önmagát, nagyon érti, mikor melyik oldalát kell előkapni. Céltudatos, de önfeláldozó. Viszont ha valamit nagyon akar, eléri.

20 éves volt, amikor megismertem, de ezt csak hetekkel az első találkozás után tudtam meg, és ledöbbentem. 20 évesen nincs az az ember, aki így gondolkozik, így olvas, így ír, így táncol, így kacag, így él – gondoltam akkor. De ő egy csodabogár. Mindent elsöprő vágy, szenvedély, odaadás, határozottság rejlik benne. Örökös feszültség, feszülés, konfliktus, őrület, tébolyda (ahogy ő mondaná). Leginkább önmagával szemben.

Következetesen kiszámíthatatlan. Értsd ezt úgy, hogy ha nincs kifestve a körme vagy nincs a fülében fülbevaló, akkor nagy baj van, ez tudvalévő. Viszont, hogy melyik pillanatban fog megjelenni csupasz körmökkel vagy fülekkel, azt soha senki nem tudja kiszámítani. Jelez ő, csak egy különleges érzékenység szükséges ahhoz, hogy felvedd a jeleket, aztán, hogy értelmezd is őket. Egyébként hisz a második esélyekben, de soha nem ad harmadikat. Hisz az angyalokban is és abban, hogy meg fogja találni a helyét. Hisz a párhuzamos univerzumokban és a letisztult pszichológiában.

Nagy dolgokra hivatott, ezért amikor azt hallom, hogy még mindig egy irodában tengeti a napjait, elszomorodom. Neki egész nap alkotnia kéne, beszélgetnie, írnia, olvasnia. Menni, csinálni, létrehozni, elmagyarázni, megmagyarázni, kimagyarázni. Világot nézni, megosztani. Át- és összekötni, kibogozni, lerántani a leplet. Az ő barátjának lenni olyan, mint egy álom. Néha édes, néha lidérces, néha nyugtató, máskor fárasztó, egyszer tiszta, aztán pedig kusza és érthetetlen. Egy örök kaland.

Az ellensége viszont nem szívesen lennék.

Szeretlek

Tetszik egy lány, akinek csodás barna a bőre. Aközben barnult le, hogy egy álmot kergetett.
Tetszik egy lány, akinek mendegélő lábai után kenyédarabkák hullanak a földre.
Tetszik egy lány, aki soha nem csak egy “csak egy”.
Tetszik egy lány, aki csipke az én bőrkabátomhoz.
Tetszik egy lány, aki úgy hordja a pólóimat, mintha rá öltötték volna.
Tetszik egy lány, aki tudja jól, hogy a receptek csak egy valaki véleménye, csak ajánlatok.
Tetszik egy lány, aki nem ellenségként tekint a többi lányra, hanem testvérként.
Tetszik egy lány, aki az ellenségeket időpocsékolásnak tekinti.
Tetszik egy lány, akinek kurva jól áll a lófarok.
Tetszik egy lány, aki átlát a sok szaron.
Tetszik egy lány, aki megért. De nem mindig.
Tetszik egy lány, akit megértek. De nem mindig.
Tetszik egy lány, aki reggelente jó reggelente jó reggelt kíván, esténként jó éjszakát kíván és ha tüsszentek, azt mondja, egészségemre.
Tetszik egy lány, akinek csodálatos nevető-ráncai vannak.
Tetszik egy lány, aki lassan vezet, de gyorsan beszél.
Tetszik egy lány, aki tudja, hogy az apróságok számítanak, de értékeli a nagy dolgokat.
Tetszik egy lány, aki gyengéden lök, de erősen ölel.
Tetszik egy lány, aki énekel, tök mindegy, mennyire rossz a hangja.
Tetszik egy lány, aki táncol, mert táncolnia kell.
Tetszik egy lány, aki értékeli ha kinyitják előtte az ajtót.
Tetszik egy lány, aki tudja magáról, hogy megérdemli a szeretetet.
Nagyon nagyon tetszik egy lány, aki megköveteli és értékeli, hogy nagyon nagyon tetszen nekem.

Szeretlek,

Alexaco

 

Amikor az ember munkahelyet vált …

Jó éjszakát kívántam a fiúknak, és a belesétáltam a ködbe a vonat felé. Épp, hogy nem volt farkasordító hideg, esett az eső, de azért kényelmesen éreztem magam. Egész nap dolgoztunk, és nagyon fáradtak voltunk mind. Nem csak fizikailag, nem is feltétlenül agyban, valahogy másképp voltunk fáradtak. A lelkünk fáradt el, a csontjaink. A mindennapok monotonitása vert le minket.

Elbúcsúztam a családomtól. Még gyorsan visszatértem, jól megnéztem magamnaka helyet, ahol felnőttem. Jól éreztük magunkat, nevettünk, kicsit ittunk is, táncoltunk, beszélgettünk. Egész este öleltük egymást, élveztük, hogy olyan emberekkel vagyunk, akiket szeretünk. Volt az egészben valami szomorúság, mert tudtuk, hogy nincs sok időnk, és bár úgy tettünk, mintha nem vennénk észre, az óra vészesen ketyegett. Elbúcsúztunk, és megígértük egymásnak, hogy nemsokára újra találkozunk majd, de tudtuk, ez nem lesz így. Elbúcsúztunk, és tisztában voltunk vele, hogy most évekig nem leszünk így, együtt, mindannyian.

Elbúcsúztam egy lánytól is. Ő egyike azon kevés nőknek, akiket valóban szerettem az életem során. Bajtárs, bizalmas, a legjobb barátom. Túl makacsok voltunk, hogy megértsük egymást, ezért inkább elbúcsúztunk. Lopott mosolyok, titkos kézfogások, ami úgy kezdődött, mint kölcsönzött időtöltés, életem legszebb periódusa lett. Túl ridegek voltunk, hogy értékeljük azt, amink volt, és évekbe telt, míg eljutottunk oda, hogy már tényleg ‘csak’ barátok vagyunk. Ezt viszont nem tudom kikapcsolni, és ez nekem ugyanannyia fáj, mint neki.

Elbúcsúztam egy épülettől, amit otthonnak hívtam hosszú hosszú éveken át. Furcsa volt, mert nem hatott meg a dolog. Nem érdekelt. Nem innen indultam, de itt formálódtam azzá, aki vagyok, itt lett belőlem az a színész, aki vagyok. Büszke vagyok erre az épületre, de már jó ideje úgy éreztem, nem vagyok a helyemen. A megszokott sarkokban új arcok vigyorogtak, a régi arcok pedig megváltoztak. Még az öltözők is átváltoztak!! Persze a hideg megmaradt, talán az volt az egyetlen dolog, ami otthonos maradt.

Elbúcsúzom a szellemeimtől mielőtt lefekszem aludni. Emberek, akiket nem tudok elengedni, pedig tudom, hogy muszáj lenne. Barátok és családtagok, akik már nincsenek köztünk, akiktől rengeteg pluszt kaptam. Ők fent üldögélnek valami bárban, és figyelnek engem miközben ír whiskey-t iszogatnak. Talán szomorúan rázzák a fejüket, miközben azon gondolkoznak, vajon leszek-e valaha elég erős, hogy elengedjem, amit el kell.

Úgyhogy most elbúcsúzom, és a legjobbakat kívánom nektek. És ha ezt mondom, akkor így is gondolom. Könyörögve kérlek titeket, legyetek kedvesek velem és egymással, de legfoképp magatokkal. Vigyázzatok magatokra, hogy aztán másokra is őszintén és szeretettel tudjatok vigyázni. Mosolyogjatok többet. Ne fukarkodjatok a nevetéssel, mert valaki biztosan csak arra vár, hogy meghallja. Igyunk még egyet, mielőtt felkapcsolják a lámpákat.

Szép volt és jó volt, de nekem már máshol a helyem.

Jó éjszakát,

Alexaco